Závecz: A Tisza Párt 33, a Fidesz 42 százalékon áll a biztos pártválasztóknál
A teljes népesség körében 26 százalékon áll a Fidesz, míg a Tisza Párt 20 százalékon, ami azt…


A teljes népesség körében 26 százalékon áll a Fidesz, míg a Tisza Párt 20 százalékon, ami azt…

Az első három hónapunk olyan volt, mint a Dakar Rally – írta Radnai Márk a TISZA…

Ami biztos; kevesebb, mint 630 nap múlva országgyűlési választások lesznek. És az is biztos, hogy ezen…

Magyar Péter a Tisza párt elnöke levelet küldött a közoktatásért felelős államtitkárnak, azt kérdezve tőle, hogy…

Orosz István a Nógrád megyei Bátonyterenye megválasztott új polgármestere, aki október 1-én veszi át a város…

Orbán Viktor miniszterelnököt a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórumra várják, ahol panelbeszélgetésen vesz részt Magyarország és…

Pert nyert Magyar Péter a megyei lapokat is kiadó Mediaworks ellen, miután arról írtak, hogy az…

Lázár János építési és közlekedési miniszter „a kezdeti nyitottsága ellenére mégsem akarja megnézni, hogy a salgótarjáni…

Orbán Viktor több, mint egy hónapja nem szólal meg, miközben évek szisztematikus “munkájával” totális válságba sodorták…

Ezt 2016 márciusában hirdették ki először, és azóta rendszeresen meghosszabbítják, legutóbb ez év márciusában. Hétfő este…
Ezeket olvastad már?
A legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk, hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el.
Az ezekhez való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozzunk fel ezen a webhelyen.
A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciók és szolgáltatások működését hátrányosan befolyásolhatja.