Rabszolgaként dolgoztatott rászoruló férfiakat a bátonyterenyei család – Videón az elfogás!
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya őrizetbe vette egy bátonyterenyei család több tagját, akik kiszolgáltatott helyzetben lévő férfiakat kényszerítettek munkavégzésre.
Buda Gábor rendőrségi szóvivő pénteken arról tájékoztatta portálunkat, hogy a főkapitányság bűnügyi igazgatóságának nyomozói, a Rendészeti Igazgatóság Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály beosztottjai, valamint a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai november 20-án összehangolt akcióban, két helyszínen fogták el a családi „vállalkozás” több tagját.
A gyanúsítottak különböző módon kihasználtak és fizikai munkára kényszerítettek rászoruló és kiszolgáltatott helyzetben lévő férfiakat.
A 45 esztendős bátonyterenyei férfit és egy évvel fiatalabb feleségét a lakásán, 18 éves fiukat pedig a 21-es számú főúton egy precízen koordinált hajnali akcióban elfogták és előállították a rendőr-főkapitányságra. Emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat az ügyészségen – közölte Buda Gábor.
A rendőrségi szóvivő hozzátette: a nyomozók a család lakóhelyén a vagyonvisszaszerzés keretében különböző értéktárgyakat, többek között
- ékszereket,
- műszaki eszközöket,
- bútorokat,
- járműveket foglaltak le.
– A kutatások során munkatársaink több olyan tárgyat találtak, amelyek bűncselekményekből – főként lopásból – származtak. Emellett kábítószergyanús anyag, más személyek számára kiállított okmányok, továbbá közokiratok is előkerültek, amelyek eredetét vizsgálja a hatóság – tájékoztatott Buda Gábor.
Fotó: police.hu
Érdekesnek találtad? Oszd meg!