Magyar Péter a vásárhelyi rendőrkapitányról: Pintér Sándor még a részvétét sem fejezte ki nyilvánosan a családnak
A hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragédiája megrázta az egész országot, ám a kormány részéről mindeddig nem érkezett együttérző…


A hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragédiája megrázta az egész országot, ám a kormány részéről mindeddig nem érkezett együttérző…

A Hősök terén demonstrált a Loupe Színházi Társulás, amely Szabad közterekért és tiszta közbeszédért címmel hirdetett…

Az utóbbi napok megrázó hódmezővásárhelyi tragédiája – Szabó Zsolt rendőrkapitány halála – kijózanító pillanat. Napjainkban Magyarországon…

Komoly vitát váltott ki, hogy az elvileg pártfüggetlen Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője is alapítója a Fidesz egyik…

Magyar Péter bejelentette, ki lett az új kabinetfőnöke: a pozíciót Velkey György László kapta meg, akit…

Reagált a Központi Nyomozó Főügyészség a rendőrkapitány halálára, a rendőrség hallgat – nyitott kérdések maradtak a…

Márki-Zay Péter szerint a rendőrkapitány öngyilkosságának hátterében is az állhat, hogy ha valakit a Promenád24 megtámad,…

A Fidesz hétvégi arénagyűlésén, a Digitális Polgári Körök rendezvényén Orbán Viktor és Lázár János is felszólalt,…

Magyar Péter kemény szavakkal bírálta a DPK-gyűlést: Közpénzégetés, Fizetett buszok, Üres széksorok, Elalvó nézők, Totális pánik…

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke újabb közleményében számolt be arról a megdöbbentő esetről, amely a…
Ezeket olvastad már?
A legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk, hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el.
Az ezekhez való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozzunk fel ezen a webhelyen.
A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciók és szolgáltatások működését hátrányosan befolyásolhatja.