🔴Ismét hídfoglalásra készülnek Hadházy Ákosék – kövesse a Magyar Newson ÉLŐBEN
Kedden ismét demonstrációt szervez Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, hogy felhívja a figyelmet a gyülekezési szabadság korlátozására. Az eseményt a Magyar News ÉLŐ közvetítésében percről-percre kísérheti figyelemmel.
🔄 Cikkünk folyamatosan frissül!
Zsinórban harmadik kedden vonultak utcára a tiltakozók Budapesten, hogy a gyülekezési jog korlátozása és a Pride betiltása ellen emeljék fel a hangjukat. Hadházy Ákos és a Momentum ismét megtöltötte az Erzsébet hidat, ahol füstgyertyák és zebrás lufik emelték a demonstráció vizuális erejét. A független képviselő bejelentette: addig folytatják a tiltakozásokat, amíg a kormány vissza nem vonja a gyülekezési törvény módosítását. A tüntetés ezúttal este 10-ig tart, de jövő hétre már egy 24 órás akciót is bejelentettek.
🔴19.21 A demonstrálók elindulnak más hidak elfoglalására Budapesten
Mozgásba lendül a tömeg Budapesten: a tüntetés résztvevőinek egy része most a Szabadság híd, a Margit híd és a Petőfi híd felé indul el a Momentum vezetésével. A tömeg hátsó részénél hangosan elhangzik a felhívás: „Gyertek velünk a Szabadság hídra!” – és egyre többen csatlakoznak az akcióhoz.
A tüntetők célja, hogy több budapesti hidat is elfoglaljanak, ezzel tiltakozva a gyülekezési jog korlátozása és a Pride betiltása ellen. A hangulat elszánt, a demonstráció látványosan új szakaszába lép. A szervezők és résztvevők egyértelmű üzenetet küldenek: nem hátrálnak meg, és ország-világ előtt mutatják meg, hogy nem tűrik a szabadságjogok további korlátozását.
🔴19.20 „Ruszkik haza” plakátok és ukrán zászlók a budapesti tüntetésen
A budapesti demonstráción több tüntető „Ruszkik haza” feliratú plakátokkal és ukrán zászlókkal vonult, ezzel utalva az 1956-os forradalom jelképévé vált szlogenre. A cirill betűkkel írt „menjetek haza” feliratot tartó fiatalok elmondták: a jelmondatot ma újra elő kellett venni, mert szerintük a magyar kormány a keleti – konkrétan orosz – politikai mintákat követi.
„Ahogy az egész gyülekezési jogkorlátozást építi a kormány, úgy nyomja el az ellenvéleményeket is – ezt már láttuk, innen keletre” – fogalmaztak. Egyikük hozzátette: Oroszországban ez a Navalnij elleni fellépésekben csúcsosodott ki, és most hasonló folyamatokat érzékel Magyarországon is.
A fiatal demonstrálók szerint a kormány kommunikációja évek óta az idegengyűlöletre épül, amit most Ukrajna ellen használ ki, hogy a hatalom megtartására fókuszáljon. Ennek hatását saját környezetükben is érzik: „A kormánypártiak egyre gyakrabban kezdik el ‘zelenszkizni’ az ukránokat vagy azokat, akik kiállnak mellettük.”
A megszólalók szerint a jelenlegi politikai kommunikáció nemcsak társadalmi feszültségeket kelt, de családokat is megoszt. „Politikailag polarizálnak most egy teljes nemzetet. Pedig nem döntheti el egy kormány sem, hogy ki a nemzet része, és ki annak az ellensége” – mondta egyikük.
🔴19.15 „A tiltakozás erkölcsi kötelesség” – transznemű aktivisták szólaltak fel a demonstráción
Murányi Olivér és Csóka Ákos transznemű aktivisták is felszólaltak a budapesti tüntetésen, ahol elutasították a gyülekezési jog korlátozását és a Pride betiltását. Mint mondták, ez nemcsak a közösségük ügye, hanem mindenkié, aki egy igazságosabb és emberségesebb társadalomban hisz.
Murányi szerint a különbözőségek erősítik a társadalmat, nem gyengítik, ezért szeretetet és közösséget kell választani a gyűlölet helyett. Csóka Ákos pedig hangsúlyozta: „A tiltakozás nem taktikai kérdés, hanem alapvető erkölcsi kötelesség.” Úgy fogalmazott, hogy a Pride betiltása a demokrácia leépítésének része, amit csak összefogással és szolidaritással lehet megállítani.
🔴19.08 Perintfalvi: Orbán akár új Deák Ferenc is lehetett volna, de megélhetési újfasiszta lett
Éles szavakkal bírálta Orbán Viktort Perintfalvi Rita teológus egy budapesti demonstráción. Beszédében azt mondta: a miniszterelnök akár egy új Deák Ferenc is lehetett volna, ehelyett „megélhetési újfasiszta” és „színváltó kommunista” lett, aki inkább Rákosi Mátyás nyomdokaiba lépett.
Kifogásolta, hogy a hatalom lehallgatásokat alkalmaz, és ezzel szerinte elvesztette erkölcsi legitimitását. A tömeg Orbán lemondását követelte. Perintfalvi szerint a kormány „a béke nevében” háborút folytat minden ellenzéki ellen, és március 15-én nemcsak az LMBTQ-közösség, hanem mindenki célkeresztbe került.
🔴19.05 Perintfalvi Rita: Orbán Viktor képtelen megvédeni a magyar gyerekeket a Kónya Endréktől és a Vásárhelyi Jánosoktól
Erőteljes és érzelmekkel teli beszédet mondott Perintfalvi Rita teológus egy budapesti tüntetésen, ahol a szabadságról, az emberi méltóságról és a gyermekvédelem súlyos hiányosságairól beszélt. Felszólalását Alekszej Navalnij emlékének szentelte, akit példaképének nevezett a putyini rezsimmel szembeni bátor kiállása miatt. „A szabadság és a társadalmi fejlődés áldozatokat kíván. Ha hagyjuk, hogy a hatalom elvegye a jogainkat, előbb-utóbb mindent el fog venni tőlünk” – idézte Navalnijt.
Perintfalvi külön kitért az LMBTQ közösség helyzetére is. Ferenc pápa szavait idézve hangsúlyozta: senkinek sincs joga mások felett ítélkezni. Elmondott egy történetet is egy meleg, hívő fiúról, akinek egy pap egy „javítólistát” adott át – állítása szerint ha végigcsinálja, már nem lesz meleg. „Így nem lehet élni. Ha valaki gyűlöli önmagát, hogyan tudna másokat szeretni?” – tette fel a kérdést.
Élesen bírálta a kormányt, amiért szerinte tudatosan mossa össze az LMBTQ embereket a pedofil bűnelkövetőkkel, miközben a valódi gyermekvédelmi problémákkal nem foglalkozik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek kétharmada prostitúció áldozatává válik, de a hatalom nem tesz semmit ezek megelőzésére vagy felszámolására.
„A valóság az, hogy Orbán Viktor képtelen megvédeni a magyar gyerekeket a Kónya Endréktől és a Vásárhelyi Jánosoktól”
– fogalmazott. Felszólította a miniszterelnököt és feleségét, Lévai Anikót, hogy vállaljanak felelősséget a kegyelmi botrányban betöltött szerepükért, és ne beszéljenek gyermekvédelemről, amíg ez nem történik meg.
Perintfalvi beszéde vastapsot váltott ki a tüntetők körében.

🔴18: 49 Lengyel Tamás: „Minden nap mondjátok el a mikroközösségeiteknek, miért szar ez a rendszer!”
Erőteljes beszédet mondott Lengyel Tamás színművész a budapesti demonstráción, ahol a szolidaritás fontosságáról, a társadalmi kirekesztés veszélyeiről és a politikai felelősségvállalás szükségességéről beszélt.
„A szolidaritás összeköti az embereket. Ha képesek vagyunk szolidárisak lenni, együtt szembe tudunk nézni a nehézségekkel”
– fogalmazott Lengyel, aki szerint mára ez az érték szinte teljesen eltűnt Magyarországról. Olyan országot szeretne, ahol nincs jó vagy rossz magyar, csak egyenlő emberek vannak, azonos jogokkal, és ahol segítenek a rászorulóknak.
A színművész élesen bírálta a kormányt a gyülekezési törvény módosítása és a Pride betiltása miatt, amit szerinte annak a folyamatnak a kezdeteként kell látni, amely során mindenkit kirekesztenek, „aki nem hajlandó a sorba beállni, és nem bólint rá arra, amit a hatalom diktál.”
Lengyel szerint a társadalmi megosztottság fenntartása tudatos politikai eszköz: „Amíg mi egymással vitázunk, kisebbségeket gyűlölünk, népcsoportokat hibáztatunk, ne vegyük észre, hogy ők krokodilbőr táskával, Ferrarival parádéznak, és ellopják a jövőnket, a lehetőségeinket és a gyerekeink esélyét.”
Felszólalásában arra buzdította a résztvevőket, hogy ne elégedjenek meg a felháborodással és a tiltakozással, hanem aktívan dolgozzanak azon, hogy felrázzák a közönyös, passzív szavazókat, mert – mint mondta –
„2026-ban mindenkit az urnákhoz kell vinni.”
Kiemelte, hogy a passzivitás és a választási bojkott kizárólag a hatalomnak kedvez.
Beszédét egy markáns felszólítással zárta:
„Minden nap mondjátok el a mikroközösségeiteknek, miért szar ez a rendszer!”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy tényekkel és érvekkel kell meggyőzni azokat, akik csak a propagandát látják. Emellett a független sajtó és a civil szervezetek támogatására, valamint a NER-hez köthető cégek bojkottjára is buzdított.
„Váltsuk le a rendszert 2026-ban, hogy újjáépíthessük a szolidaritást és egy egységesebb Magyarországon élhessünk!”
– zárta beszédét a színész.
🔴18:40 Para-Kovács Imre: „A végén a lázadók győznek majd”
Különös hangvételű beszéddel szólalt fel Para-Kovács Imre újságíró és publicista egy hétvégi budapesti demonstráción. A hídon összegyűlt tömeget ironikusan „szénalapú létformáknak” nevezte, miközben arról elmélkedett, vajon mondhat-e igazat a tömegnek – végül arra jutott, hogy nem.
A beszéd első hallásra zavarosnak tűnhetett, ám tartalmában egyfajta keserű társadalmi látlelet és reménykedő jövőkép is megbújt. Para-Kovács szerint Magyarország rövid, belátható időn belül remek hely lehet, ahol a rossz elnyeri méltó büntetését, a jók pedig megkapják jutalmukat. Zárásként azt mondta: „a végén a lázadók győznek majd.”
A szónoklat különös stílusa nem mindenki számára volt könnyen értelmezhető, ugyanakkor a jelenlévők soraiban többen is tapssal fogadták a publicista gondolatait.
🔴18.30 Rédai Dorottya: Ez nem gumicsont, hanem alapvető jog
Rédai Dorottya, a Labrisz Egyesület szakértője és a Meseország mindenkié projekt vezetője a demonstráción hangsúlyozta: a gyülekezési jog szigorítása túlmutat a Pride-on, és nem csupán gumicsont, hanem súlyos támadás az alapvető szabadságjogok ellen. Beszédében felidézte az Orbán-kormány 2010 óta tartó, az LMBTQ-közösséget érintő intézkedéseit, amelyekkel folyamatosan korlátozták jogaikat. A tömeg egyre dühösebben reagált, ahogy a beszéd során a közelmúlt eseményeit is felelevenítette.
🔴 18.28 Bod Péter Ákos: Ahová terelik az országot, az nem a mi irányunk
Bod Péter Ákos volt jegybankelnök üzenetét felvételről játszották le a demonstráción, ahol hangsúlyozta: a gyülekezési jog nem luxus, hanem alapvető demokratikus jog. Szerinte a kormány tudatosan használ megosztó és dehumanizáló nyelvezetet, hogy elterelje a figyelmet az állam gyenge teljesítményéről. Miközben a közszolgáltatások akadoznak, egy szűk elit fényűző életet él.
„Ahová terelik az országot, az nem a mi irányunk”
– üzente a közgazdász, felszólítva a társadalmat, hogy ne hagyják figyelmen kívül a valós problémákat.
🔴 18:21 Fokozott rendőri jelenlét a Clark Ádám téren
Bár az Erzsébet hídnál zajló demonstráció a figyelem középpontjában áll, a Clark Ádám térnél is jelentős rendőri készenlét tapasztalható. A helyszínen több egyenruhás járőrözik, noha a tér viszonylag távol esik a tüntetés helyszínétől. Egyelőre nem tudni, hogy a hatóságok miért éppen itt összpontosították erőiket, de elképzelhető, hogy a forgalom zavartalan fenntartása vagy esetleges rendbontások megelőzése érdekében vonultak fel.
18:16 Hadházy Ákos: Tisztában vagyok vele, hogy ez egy csapda
A főszervező a rendezvény kezdetén elnézést kért a kisebb csúszásért, amelyet elmondása szerint a rendőrségi eljárás okozott. Hadházy emlékeztette a jelenlévőket a tünteés céljára: a kérdéses gyülekezési törvény visszavonásának követelésére.
„Nem hagyjuk abba” – skandálta a tömeg
Beszédében Hadházy hangsúlyozta, hogy a NER fennállása óta rengeteg ellenzéki megmozdulásra került sor, de ezek hosszú távon nem hoztak áttörést. Ennek ellenére bizakodásra adott okot, hogy a jelenlévők lelkesedése nem lankadt. A politikus felszólítására – „Nem hagyjuk abba!” – a tömeg egy emberként kezdte el skandálni a jelszót, kifejezve elhatározottságát.
Hadházy azt is kijelentette, hogy a tünteés után továbbra is maradjanak az érintettek a helyszínen, mert 22 óráig folytatják a demonstrációt.
A Pride ellehetetlenítésére is reagált
A politikus beszédében kitért a melegek jogainak kérdésére is, és felvetette, hogy az ellenzéknek foglalkoznia kell-e ezzel a témával. „Tudom én, hogy ez egy csapda, de nem tehetjük meg, hogy nem teszünk semmit” – jelentette ki Hadházy, utalva a Pride ellehetetlenítésére és az LMBTQ-közösséget ért kormányzati támadásokra. Hozzátette, hogy mindenkinek egyenlő jogokat kell biztosítani, és a jelenlegi hatalomnak ez nyilvánvalóan nem érdeke.
Közben egy jelenlévő nő kifogásolta a politikus szavait, és elhagyta a demonstráció helyszínét.
Folytatódnak a tünteések
Hadházy Ákos bejelentette, hogy a jövő héten ismét tünteésre hívja az embereket, jelezve ezzel, hogy nem engedik el a gyülekezési jog védelmének kérdését. A demonstráció pontos időpontjáról és helyszínéről a következő napokban adnak részletes tájékoztatást.
A Magyar News ÉLŐ közvetítésén keresztül a következő tünteést is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők, akik nem tudnak személyesen megjelenni az eseményeken.
17:52 Megtelt az Erzsébet híd
Igaz, kicsit szellősen, de tele van a híd, a tömeg vége a pesti hídfőig ér. A híd felétől körülbelül viszont semmit nem lehet hallani a színpadról.
17:40 Füstgyertyák, zebrák, Carson Coma
A tömeg a híd közepéig ér, de kényelmesen el lehet férni. A tömeg hátulján a momentumos szekció füstgyertyázik és zebralufikat ereget. “Demokráciát”, skandállják, illetve azt, hogy “Nem hagyjuk”. De mindezt elnyomja a színpadról szóló Carson Coma, a Pók című daluk pörög a lejátszóban. És mire ezt leírom, már egy Despacito paródia szól, aktuálpolitizált, putyinozó dalszöveggel. Felszólalóknak továbbra sincs nyoma.
Hadházy Ákos demonstrációja ismét a gyülekezési szabadság védelmében zajlik
A politikus a közösségi médiában jelentette be, hogy a demonstráció helyszíne az Erzsébet híd lesz. A rendezvényt a hatóságok tudomásul vették, azonban a „közlekedés sérelmére” hivatkozva a Pesti oldalról a Budai pillérig helyezték azt át. Hadházy szerint ezzel a céljuk az volt, hogy a demonstráció kevésbé legyen látható, és a résztvevők száma kisebbnek tűnjön.
A Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által, Nincs hova hátrálni néven meghirdetett tüntetésen beszédet mond
- Rédai Dorottya (Labrisz);
- Para-Kovács Imre újságíró;
- Pankotai Lili vlogger;
- Lengyel Tamás színész;
- és Perintfalvi Rita teológus.
A gyülekezési szabadság védelmében
A demonstráció egy héttel ezelőtt is megtörtént, hasonló okokból. Hadházy Ákos hangsúlyozta: a tiltakozás békés, de határozott kiállás az alapvető jogok védelmében. „Nem hagyhatjuk, hogy a hatalom korlátozza a magyar állampolgárok egyik legfontosabb demokratikus jogát, a szabad gyülekezést” – jelentette ki a képviselő.
A demonstráció egyik legfontosabb kérdése, hogy a gyülekezési törvényt az elmúlt időszakban szigorították, aminek következtében egyre nehézkesebbé vált a különböző megmozdulások engedélyeztetése. Hadházy szerint ez a folyamat a demokratikus alapjogok megsértésének egyértelmű jele.
A Magyar News ÉLŐ-ben közvetíti az eseményeket
A Magyar News élőben közvetíti a demonstrációt, amelynek során számos civil szervezet és jogvédő csoport is kifejezi támogatását.
A demonstrációhoz való csatlakozás lehetőséget biztosít a polgároknak, hogy kifejezzék véleményüket a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolatban. A szervezők szerint ez egy fontos lépés a demokratikus értékek védelmében, és részben válasz is azokra a jogszabályi változásokra, amelyek megnehezítik a tömeges tiltakozásokat.
A rendőrség fellépése
A korábbi tapasztalatok alapján várható, hogy a rendőrség fokozott jelenléttel kíséri majd az eseményt. Hadházy Ákos felhívta a figyelmet arra, hogy minden résztvevő maradjon békés, és ne hagyja provokálni magát. „Ez a demonstráció nem csak a mi jogainkról szól, hanem arról is, hogy milyen országban akarunk élni a jövőben” – fogalmazott.
Mi várható a demonstráció után?
A demonstráció után a szervezők további tiltakozásokat helyeztek kilátásba, ha a hatóságok nem hajlandók enyhíteni a gyülekezési törvény szigorán. Hadházy Ákos kijelentette, hogy nem adják fel a küzdelmet, és folytatják a harcot a demokratikus jogok megőrzéséért.
A Magyar News továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket, és folyamatosan frissíti a hírekkel kapcsolatos informá
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!