Drónt röptettek a füstölgő területek felé, így derítették fel a tűz pontos helyét a hevesi lánglovagok
Gyakorlatot szervezett a tűzoltósági szakterület Heves vármegye hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói részére. A szervezőknek több célja is volt ezzel, az egyik, hogy felhívják a figyelmet a szabadtéri tüzek megelőzésére. Heves vármegyében idén már 111 ilyen esethez vonultak a tűzoltók, a leégett terület nagysága pedig meghaladja a 150 focipályát. A másik cél az volt, hogy a beavatkozó állomány gyakorolja a vegetációs tűzesetek minél hatékonyabb oltásának taktikáját. A mostani „tréningen” már drónpilóták is segítették a lánglovagok munkáját. A távirányítású repülőgépek által közvetített képekből a tűzoltók gyorsan be tudták azonosítani a tűz pontos helyszínét, illetve gyorsan meg lehetett állapítani annak terjedési irányát.
Füstgránátokkal jelölték meg a feltételezett tüzek helyszínét
A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdai tájékoztatása szerint idén már 111 szabadtéri tűzhöz vonultak a tűzoltóik, a leégett terület nagysága pedig meghaladja a 150 focipályát. Nem véletlenül lépett életbe nemrég itt is tűzgyújtási tilalom.

A gyakorláskor a szakemberek füstgránátokat használva jelölték meg a feltételezett tüzek helyszínét. Egercsehi határában több helyen is szimuláltak tüzet a sűrű füsttel, majd a feltételezés szerint a 112-es segélyhívó számon riasztották a tűzoltókat.

A helyszínre vonultak
- az egri és a pétervásárai hivatásos lánglovagok,
- a bélapátfalvai önkormányzati és a szarvaskői, füzesabonyi, bélapátfalvai, szilvásváradi önkéntes tűzoltók,
- valamint az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport
- és egy drónszállító jármű.
Drón pásztázta kameráival a környező dombokat és mezőket
A tűzoltó autók egészen addig a pontig mentek, ahonnan már csak quaddal, vagy speciális terepjáró képességű járművekkel lehetett továbbmenni.

A kiérkező egységek felvették a kapcsolatot a pilótákkal, akik már a levegőbe emelték a drónt, amely kamerákkal pásztázta a környező dombokat, mezőket és videófelvételeket közvetített a kezelők részére.
Ezek alapján utóbbiak beazonosították a füstölgő helyszíneket és a koordinátákat továbbították a tűzoltás vezetőjének.

Függően a helyszín megközelíthetőségétől, illetve a távolságtól, az egységek quaddal vagy gyalogosan közelítették meg az imitált tüzeket. A gyakorlat végére a tűzoltók minden helyszínt megtaláltak a drónok segítségével.
Hevesben korábban már azt is letesztelték a lánglovagok, hogy jégről mentésnél is jó szolgálatot tesznek a távirányítású repülőgépek.
Fotók: Nagy Csaba tűzoltó százados, Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
A bejegyzés forrása: heves24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!