Európában nálunk a legnagyobb az árvízveszély
Bécs már elesett, miközben a Duna vízszintje tovább emelkedik. Ez semmi jót nem jelent a magyarországi…


Bécs már elesett, miközben a Duna vízszintje tovább emelkedik. Ez semmi jót nem jelent a magyarországi…

Legalább is erre lehet következtetni Varga Mihály pénzügyminiszter szavaiból. Óvatos optimizmussal tekintve is az Európai Unió…

Teljes gazdasági fordulatra van szükség Magyarországon; 2021 és 2024 között az úttévesztés miatt veszélybe került lényegében…

Szeptember elejére az aszálykárra bejelentett területek nagysága elérte a 390 ezer hektárt – mondta az agrárminiszter…

A költségvetési munkacsoport egyeztetett a jövő évi nyugdíjakról, januárban nyugdíjemelés lesz, februárban pedig ismét jön a…

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásának egyik kiemelt célja az akkumulátor újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok…

Orbán Viktor több, mint egy hónapja nem szólal meg, miközben évek szisztematikus “munkájával” totális válságba sodorták…

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok alapján 1,5, a szezonálisan és…

Add tovább! A magyar állam nem működik, veszélyben van a hazánk. A Nemzeti Együttbűnözés Rendszere a…

A Fővárosi Törvényszék hétfői első fokú ítéletében 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottját. Tarsoly…
Ezeket olvastad már?
A legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk, hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el.
Az ezekhez való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozzunk fel ezen a webhelyen.
A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciók és szolgáltatások működését hátrányosan befolyásolhatja.