Ha van szó, amely az elmúlt másfél évtized magyar közéletét a legpontosabban írja le, akkor az alighanem a propaganda. A 2010 utáni korszakban nem egyszerűen politikai kommunikációs túlsúly alakult ki, hanem fokozatosan létrejött egy olyan médiarendszer, amelynek jelentős része egyetlen hatalmi központ érdekeit szolgálta. Ez a folyamat nem egyik napról a másikra történt, nem egyetlen törvény vagy egyetlen látványos tulajdonosváltás következménye volt, hanem hosszú évek tudatos építkezésének eredménye. A Fidesz a médiát nem pusztán a politikai verseny egyik terepeként kezelte, hanem a hatalomgyakorlás alapvető eszközeként. Az elmúlt 16 évben felépített struktúra azonban éppen azért lehet sérülékeny, mert jelentős részben nem piaci logikára, hanem állami pénzekre, politikai lojalitásra és intézményi bebetonozásra épült. Egy esetleges kormányváltás ezért nem csupán politikai fordulatot hozhatna, hanem a teljes médiarendszer újrarendeződését is elindíthatná.

A történet nem 2010-ben kezdődött

A magyar médiarendszer problémái nem a Fidesz 2010-es hatalomra kerülésével jelentek meg először. Már a rendszerváltás utáni két évtizedben is látszottak olyan strukturális gondok, amelyek később megkönnyítették a politikai térfoglalást. A média világában sokáig jelen volt a pártpolitikai befolyás, a háttéralkuk logikája és az a sajátos működésmód, amelyben a szakmai szempontokat gyakran felülírták a politikai érdekek.

Sokan azonban 1990 és 2010 között még úgy gondolták, hogy ezek egy fejlődő demokrácia gyermekbetegségei. Egy négy évtizedes kommunista rendszer után valóban nem lehetett elvárni, hogy azonnal kiforrott, stabil, öntisztuló médiarendszer jöjjön létre. Szükség lett volna időre, szakmai fejlődésre, intézményi kultúrára és olyan médiapolitikára, amely valóban a nyilvánosság egészséges működését szolgálja. A korai figyelmeztető jeleket ezért sokan nem rendszerszintű veszélyként értelmezték, hanem átmeneti zavarokként.

Pedig már jóval 2010 előtt is akadtak erős jelzések. Az egyik ilyen pillanat az ORTT körüli botrányok idején jött el, amikor világossá vált, hogy a pártok a médiapiacon is a saját háttéralkuikat akarják érvényesíteni. Amikor Majtényi László lemondott az ORTT éléről, az sokak számára az első komoly figyelmeztetés volt: a szakmai döntéshozatal tere szűkül, a politikai szereplők pedig egyre nyíltabban próbálják „meghekkelni” a rendszert. Az akkori folyamatok azt mutatták, hogy a politika már elkezdte a saját játszmáját a médiában, és a pártdelegáltakból álló testületek működése könnyen felülírhatja a szakmai szempontokat.

A 2008-as válság megágyazott a nagy átalakulásnak

A magyar médiapiac sorsát döntően befolyásolta a 2008-as globális pénzügyi és gazdasági válság. Ez a krízis drámai módon vetette vissza a hirdetési bevételeket, és hirtelen láthatóvá tette, mennyire sérülékenyek a kelet-közép-európai médiarendszerek. A piaci szereplők egyik napról a másikra azzal szembesültek, hogy az addig működő üzleti modellek meginognak, a bevételek apadnak, a tulajdonosok pedig egyre bizonytalanabbá válnak.

Ráadásul ezzel párhuzamosan egy másik, hosszabb távú folyamat is zajlott: a digitális platformok, mindenekelőtt a Google és a Facebook, egyre nagyobb szeletet hasítottak ki a hirdetési piacból. Ez nem csupán technológiai változás volt, hanem a médiapiac alapjait érintő fordulat. A hagyományos sajtótermékek és műsorszolgáltatók fokozatosan elvesztették korábbi bevételi bázisukat, ami különösen sebezhetővé tette őket.

A 2010-ben hatalomra kerülő Fidesz éppen egy ilyen meggyengült médiapiacra érkezett meg. A külföldi befektetők ekkorra már sokkal kevésbé tekintették vonzónak a magyar piacot, mint a rendszerváltás utáni években. A korábbi növekedési ígéret elhalványult, a gazdasági környezet romlott, a politikai kockázatok növekedtek. Ebben a helyzetben a kereslet és a kínálat különös módon találkozott: a kormányközeli üzleti körök vásárolni akartak, a külföldi tulajdonosok pedig sok esetben már eladni.

A 2002 utáni felismerésből 2010 után birodalomépítés lett

A Fidesz már a 2002-es választási vereség után felismerte, hogy a média kulcskérdés a hatalom megszerzésében és megtartásában. Ekkor indult el az a Simicska Lajos nevéhez is köthető építkezés, amelynek része volt például a Hír TV és a Heti Válasz megerősítése. Ez a korszak még nem a teljes médiatér bekebelezéséről szólt, inkább egy saját, erős jobboldali médiabázis kialakításáról.

A valódi szintlépés azonban 2010 után következett be. Amikor a Fidesz kormányra került, már nemcsak ellenzéki médiabázist akart, hanem az egész médiapiac erőviszonyait kívánta átformálni. Ehhez pedig immár rendelkezésére állt az a politikai és gazdasági erő, amellyel nagyban lehetett gondolkodni. Az addigi médiás építkezéshez képest új korszak kezdődött: a cél immár a strukturális dominancia lett.

Ebben a folyamatban kulcsszerepet játszott a tulajdonosi szerkezet átrendeződése. Külföldi befektetők sora vonult ki a magyar piacról. A ProSiebenSat.1 eladta a TV2-t, a Deutsche Telekom kiszállt az Origóból, a Metro International távozott a Metro mögül, a Funke Gruppe kivonult a lappiacról, és a Sanoma-csoport is megvált portfóliójától. Ezek a tranzakciók nem önmagukban voltak érdekesek, hanem azért, mert nyomukban egyre nagyobb tulajdonosi koncentráció jött létre a Fidesz körül.

Ez a folyamat alakította át gyökeresen a magyar médiapiacot. A Fideszhez köthető üzleti körök egyre nagyobb szeletet szereztek meg a nyilvánosságból, miközben a független vagy külföldi tulajdonú szereplők visszaszorultak. Ezzel párhuzamosan a plakátpiac is egyre inkább kormánypárti kézbe került, ami a közvélemény befolyásolásának további fontos eszköze lett.

A médiatörvények megteremtették az új korszak kereteit

A Fidesz egyik első komoly médiapolitikai lépése a 2010-es médiatörvény-csomag volt. Valójában nem egyetlen törvényről, hanem két nagy jogszabályról beszélhetünk. Az egyik a nyári, úgynevezett „médiaalkotmány”, amely inkább alapelveket fogalmazott meg, és első pillantásra nem tűnt különösebben fenyegetőnek. Már ebből is látszott azonban, hogy a kormány kiemelten akar foglalkozni a médiával.

A valódi fordulatot a decemberben elfogadott, több mint 200 paragrafusból álló nagy médiatörvény hozta. Ez szervezte át a közmédiát, alakította át az intézményi rendszert, és olyan szabályozási környezetet hozott létre, amely hosszú távon lehetővé tette a kormányzati kontroll erősítését. Ekkor alakult ki az a médiapolitikai szerkezet, amelynek hatásait ma is érezzük.

A törvények elfogadása komoly tiltakozást váltott ki. Megjelentek az első médiatüntetések, még ha akkor csak néhány száz fős részvétellel is. A társadalom egy része már érzékelte, hogy veszélyes irányba mennek a dolgok. De a Fidesz ekkor még csak az intézményi alapokat rakta le. A teljes rendszer működése csak később, az évek során vált igazán nyilvánvalóvá.

Az MTI ingyenessége és a rádiós hírszolgáltatás a legrafináltabb húzások közé tartozott

A 2010 utáni médiapolitika egyik legjelentősebb, mégis kevésbé látványos eleme az MTI hírszolgáltatásának ingyenessé tétele volt. Ez első ránézésre közszolgálati lépésnek tűnhetett, valójában azonban alapjaiban írta át a hírügynökségi piacot. Egy forprofit alapon működő független hírügynökség ugyanis nem tud versenyezni egy ingyenes állami szolgáltatással. Nem véletlen, hogy a Független Hírügynökség rövid időn belül megszűnt.

Még ennél is rafináltabb volt a rádiós hírszolgáltatás rendszere. A közmédia rendkívül alacsony áron kínált kész hírblokkokat a rádióknak. Ez óriási könnyebbséget jelentett azoknak az állomásoknak, amelyek egyébként saját hírszerkesztőséget nem tudtak volna fenntartani. A technikai és pénzügyi kényelmi szempontok miatt rengeteg rádió vette át ezt a szolgáltatást, aminek eredményeként a hallgatók az ország számos pontján gyakorlatilag ugyanazt az államilag előállított híranyagot kapták.

Ennek jelentőségét nehéz túlbecsülni. Aki rádiót hallgat, sokszor nincs is tudatában annak, hogy valójában egy központilag gyártott, standardizált hírszolgáltatással találkozik. Ez a beavatkozás nem látványos, mégis mélyen hatott a nyilvánosság szerkezetére.

A nyomás fokozatosan nőtt, nem egyetlen pillanatban dőlt el minden

A magyar médiarendszer átalakítása nem egyetlen fordulóponttal írható le. Nem volt egy olyan nap, amikor hirtelen „megölték” volna a sajtószabadságot. Inkább arról beszélhetünk, hogy a Fidesz fokozatosan csavarta fel a nyomást. Ahogy erősödött a hatalma, ahogy nőtt a mozgástere, és ahogy egyre kevésbé érdekelte a nemzetközi közvélemény bírálata, úgy vált egyre bátrabbá a médiapiac alakításában is.

Ez a fokozatosság különösen fontos. A Klubrádió példája jól mutatja ezt: 2014-ben még tudott budapesti frekvenciát nyerni, 2021-re viszont már online térbe szorult. Nem az történt tehát, hogy egyszerre minden független szereplőt elnémítottak, hanem az, hogy a különböző szereplők különböző időpontokban és különböző módokon szembesültek a nyomásgyakorlással.

Közben persze az ellenreakciók is megjelentek. Ebben a rendszerben indult el az Átlátszó, a 444, a Direkt36, a Partizán, később a Telex, a Magyar Hang, a Válasz Online, és online rádióként tovább élt a Klubrádió is. Ezek a médiumok részben épp azért jöttek létre, mert a hagyományos nyilvánosság tere egyre szűkebb lett. A Fidesz ugyan jelentős teret foglalt el, de ezzel párhuzamosan új, bátor és minőségi független platformok is születtek.

A digitális korszak egyszerre gyengítette és erősítette a kormányközeli médiát

Az elmúlt években a médiafogyasztási szokások drámaian megváltoztak. A hagyományos televízió, rádió és nyomtatott sajtó közönsége folyamatosan csökken, miközben a digitális platformok, a közösségi média, a streaming-szolgáltatások és a podcastok egyre nagyobb szerepet kapnak. Ez a változás elvileg gyengíthetné a klasszikus propagandagépezeteket, hiszen az emberek már nem kizárólag a hagyományos csatornákon keresztül érhetők el.

A Fidesz-médiabirodalom ugyanakkor még mindig komoly erőforrásokkal rendelkezik, és a hagyományos médiában továbbra is hatalmas fölénye van. Különösen az idősebb, kevésbé digitális közönségnél ez még mindig erős befolyást jelent. Ugyanakkor a YouTube, a podcastok és a közösségi platformok világában már jóval kevésbé egyértelmű ez a fölény. A Partizán vagy más független online szereplők pontosan azt mutatják, hogy a nyilvánosság új tereiben sokkal nehezebb ugyanazt a totális kontrollt megvalósítani.

Ebben rejlik a Fidesz-médiarendszer egyik paradoxona. Miközben 16 év alatt hatalmas hagyományos médiabirodalmat épített fel, a közönség egy része már elmozdult ezekről a felületekről. A rendszer tehát egyszerre óriási és részben elavult.

Mi történhet egy kormányváltás után?

A legizgalmasabb kérdés az, hogy mi történne a Fidesz által felépített médiabirodalommal egy esetleges kormányváltás után. Urbán Ágnes szerint a KESMA-hoz mint magánkézben lévő portfólióhoz önmagában nem kellene „hozzányúlni” politikailag. A kulcs ugyanis nem maga a tulajdonosi forma, hanem a finanszírozás. Ha egy új kormány leállítaná az állami reklámpénzeket, és átlátható, tisztességes szabályozást vezetne be, akkor a KESMA-portfólió jelentős része nagyon gyorsan finanszírozhatatlanná válhatna.

Ez a rendszer ugyanis nagy részben nem piaci teljesítményből él, hanem állami forrásokból. Vannak persze kivételek, olyan elemek, amelyek önmagukban is életképesek lehetnek, de a portfólió egésze erősen függ a közpénztől. Éppen ezért egy kormányváltás után nem feltétlenül adminisztratív úton omlana össze, hanem piaci alapon. Egyszerűen megszűnne mögüle az a mesterséges pénzügyi háttér, amely fenntartja.

Más kérdés a médiahatóság és a közmédia ügye. Ezek már valóban keményebb diónak számítanak, mert jogilag és személyileg is be vannak betonozva a rendszerbe. A Médiatanács tagjai például kilenc évre kapnak megbízatást, a közmédia vezetése szintén erősen védett pozíciókban ül. Itt sok múlna azon, hogy egy új kormány milyen felhatalmazással nyer, feles vagy kétharmados többséggel, és azon is, hogyan viselkednek majd az intézmények élén ülő szereplők.

A rendszer összeomlása nemcsak jogi, hanem erkölcsi kérdés is lehet

Egy esetleges kormányváltás után több forgatókönyv is elképzelhető. Az egyik az, hogy a mostani vezetők felismerik a politikai változás súlyát, és önként félreállnak. Ez lenne a legkevésbé konfliktusos út. A másik lehetőség az, hogy ragaszkodnak a pozícióikhoz, és minden jogi eszközzel próbálják fenntartani a Fidesz érdekeit. Ebben az esetben rendkívül nehéz és bonyolult jogi helyzet alakulhat ki.

Az is elképzelhető, hogy egy új kormány ideiglenesen leállít bizonyos közszolgáltatásokat, amíg helyre nem tudja állítani a hiteles, minőségi működést. Ez azonban nagyon radikális lépés lenne, és valószínűleg csak végső megoldásként jöhetne szóba. Sokkal jobb forgatókönyv lenne, ha a rendszerben ülők belátnák: van az a politikai pillanat, amikor nem szabad a változások útjába állni.

Végső soron a Fidesz-médiabirodalom sorsa nemcsak a jogszabályokon és a pénzügyi csatornákon múlik, hanem azon is, hogy a magyar társadalom milyen nyilvánosságot akar magának. Ha a választók valóban más irányt követelnek, akkor az intézményekben ülő emberek számára is világossá válhat, hogy a régi rendszer fenntartása már nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg sem tartható.

A 16 év mérlege

Az elmúlt 16 év története azt mutatja, hogy a Fidesz tudatosan, fokozatosan és nagy stratégiai türelemmel építette fel a saját médiarendszerét. Ehhez kihasználta a gazdasági válságot, a külföldi tulajdonosok kivonulását, a szabályozási környezet átalakítását, az állami pénzek erejét és az intézményi bebetonozás lehetőségeit. A folyamat nem egyszerre zajlott, hanem lépésről lépésre, egyre bátrabban, egyre kevésbé tekintettel a kritikákra.

De ugyanebből a történetből az is kiolvasható, hogy ez a rendszer nem feltétlenül örök életű. Ha egyszer megszűnik az állami pénzcsap, ha a közmédia és a médiahatóság szerkezete változni kezd, és ha a közönség tovább vándorol a digitális tér felé, akkor a ma még monolitnak tűnő médiabirodalom gyorsan megrendülhet.

A Fidesz 16 év alatt felépített egy erős, centralizált, politikailag hatékony médiagépezetet. De éppen azért, mert ezt a rendszert nagyrészt nem a piaci verseny, hanem a politikai erő és az állami pénz tartja életben, egy kormányváltás után sokkal gyorsabban széteshet, mint ahogy valaha felépült. Ez pedig nemcsak a Fidesz számára jelentene történelmi fordulatot, hanem a teljes magyar nyilvánosság számára is.

MNO – Magyar News Online

Fotó: MTI / MTVA

Magyar News Online: A valóság, első kézből

A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.

Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.

---

Érdekesnek találtad? Oszd meg!