Sok nehéz történet megy át a kezeim között. Az ember megtanul mondatokat szerkeszteni fájdalomról, veszteségről, tragédiákról. Ám anya is vagyok. És vannak hírek, amelyeknél egyszerűen megszűnik a szakmai távolság. Amikor egy gyermek tűnik el, nem újságíróként reagálok először, hanem szívből: összeszorul a gyomrom, és automatikusan a saját gyerekem arcát látom magam előtt. Ez az írás abból az érzésből született, amit sokan hordozunk most csendben — hogy egy idegen gyermek története valahogy mégis személyesen fáj. Nem a részletekről szeretnék beszélni, hanem arról, mi történik ilyenkor bennünk, szülőkben, emberekben.

Miért reagál ilyen erősen az agyunk egy eltűnt gyermek hírére?

„Nem a részletekről szeretnék beszélni, hanem arról, mi történik ilyenkor bennünk, szülőkben, emberekben — és nemcsak újságíróként, hanem anyaként is felelősségemnek érzem, hogyan beszélünk az ilyen, kimondhatatlanul fájdalmas történetekről.”

Amikor egy gyerekkel történik valami, az nem „csak egy hír”. Anyaként, apaként , nagyszülőként az emberben nem a hírolvasó kapcsol be, hanem az ösztön.

Nem gondolkodunk, hanem érzünk.

Az első, villámgyors gondolat sokszor nem is tudatos, csak egy szorítás a gyomorban:
„Ez akár az én gyerekem is lehetne.”

Az emberi idegrendszer úgy van „beállítva”, hogy a gyerekek veszélyeztetettségére extrém módon reagáljon. Ez a túlélés része. Emiatt egy ilyen történet:

• szorongást indíthat el
• alvászavart okozhat
• állandó hírolvasásba sodorhat
• belső nyugtalanságot hagy maga után

Nem gyengeség, amit érzünk. Ez biológia. És szeretet.

A bizonytalanság a legnehezebb – amikor nincs válasz

A tragédiák önmagukban is fájnak. De a nem tudás sokszor még nehezebb.

Az emberi agy lezárást akar. Történetet akar elejével, közepével, végével. De egy eltűnésnél ez nincs meg. Csak kérdések vannak. És a kérdések körbe-körbe járnak:

• Mi történhetett?
• Volt esély?
• Szenvedhetett?
• Lehet még remény?

Ez az állapot az érintett család számára szinte elviselhetetlen. De a kívülállókat is beszippantja. A közösségi média pedig folyamatosan ébren tartja ezt az érzelmi készenlétet.

Másodlagos trauma – amikor egy hír beköltözik a fejünkbe

Sokan zavarban vannak attól, mennyire megviseli őket egy ilyen történet.

„Nem is ismertem… miért sírok rajta?”
„Miért nem tudom kiverni a fejemből?”

Erre létezik kifejezés: másodlagos trauma.
Ez azt jelenti, hogy nem velünk történt az esemény, mégis érzelmileg reagál rá az idegrendszerünk. A történet „beköltözik”.

Különösen szülőknél ez felerősödik. Onnantól:

• gyakrabban nézünk rá a gyerekünkre éjszaka
• erősebben félünk, ha késik
• több „mi lenne, ha” gondolat jön

Ez nem túlreagálás. Ez a kötődés árnyoldala.

Szülőként miért ennyire elementáris ez az érzés?

Mert a szülői szeretet nem racionális. Nem statisztikákban gondolkodik. Hanem így:

„Az én dolgom megvédeni. Mindig. Minden áron.”

Egy ilyen hír viszont szembesít valamivel, amit a szívünk nem akar elfogadni: hogy van, amit nem tudunk kontrollálni. És ez ijesztőbb, mint bármi.

Ilyenkor nemcsak az eltűnt gyermek sorsa fáj, hanem a saját tehetetlenségünk érzése is.

Mit tehetünk, ha túl mélyre húz egy ilyen történet?

Az együttérzés érték. De közben magunkra is vigyáznunk kell.

1. Nem kell minden hírt elolvasni.
A folyamatos frissítés nem hoz gyorsabban választ, viszont a szorongást erősíti.

2. Az érzéseink jogosak.
Attól, hogy nem ismertük a gyermeket, az együttérzésünk valódi.

3. Térjünk vissza a jelenbe.
Egy ölelés. Egy beszélgetés a saját gyerekünkkel. Egy séta. A hétköznapi dolgok segítenek az idegrendszernek megnyugodni.

4. Mondjuk ki.
„Ez a történet nagyon megvisel.”
Sokszor már az is könnyít, ha nem egyedül hordozzuk ezt.

Az együttérzés nem gyengeség

Az, hogy emberek ezreit megrázza egy gyermek eltűnése, nem túlérzékenység. Hanem annak a jele, hogy még működik bennünk valami nagyon emberi.

Fáj, mert tudjuk, mit jelent egy gyerek.
Fáj, mert el tudjuk képzelni az anya szívét.
Fáj, mert szeretni tudunk.

És közben jogunk van vigyázni a saját lelkünkre is. Az együttérzés nem azt jelenti, hogy beleroppanunk. Hanem azt, hogy emberként reagálunk – és közben kapaszkodunk egymásba.

Ha most félsz a saját gyermeked miatt – egy anya üzenete anyáknak

Ha azt veszed észre magadon, hogy napok óta görcs van a gyomrodban, többször hívod fel a gyereked, nehezebben engeded el otthonról, vagy éjszaka bemész megnézni, lélegzik-e… nem vagy „túl sok”. Nem vagy „hisztis”. Nem vagy „parás”.

Csak anya vagy.

Egy ilyen történet felébreszti bennünk az ősi ösztönt:
Védeni, mindenáron.

De fontos tudni:
amit most érzel, az nem veszélyjelzés, hanem az idegrendszered túlterheltsége. A világ nem lett egyik napról a másikra hirtelen sokkal veszélyesebb — csak a szíved lett most hangosabb a félelemtől.

Próbáld meg ezt adni magadnak:

Egy tudatos megállást
Vegyél egy mély levegőt, és nézz körül. Itt vagytok. Most rendben vagytok. A jelen pillanat biztonságát az agyunk hajlamos elfelejteni, amikor félelmetes történetekkel telítődik.

Testi közelséget
Egy ölelés, egy simítás a gyerek haján, egy esti beszélgetés többet nyugtat az idegrendszernek, mint száz elolvasott hír.

Határt a híreknek

Az együttérzés nem attól mélyebb, hogy minden új részletet tudsz. Néha a legnagyobb lelki erő az, ha azt mondod: most elég volt.

Beszélgetést más anyákkal
Nem kell erősnek mutatni magad. Sokszor a félmondat is elég:
„Engem ez most nagyon megvisel.”
És a másik már bólint is, mert érti.

Az anyai szív nem arra lett tervezve, hogy ilyen történeteket könnyen elbírjon. Az, hogy megrendültél, nem gyengeség. Hanem annak a bizonyítéka, milyen mélyen tudsz szeretni.

És közben emlékeztesd magad erre is:
nem attól vigyázol jobban a gyermekedre, hogy folyamatosan félsz.
Hanem attól, hogy jelen vagy. Szeretsz. Figyelsz. És most is itt vagy neki

Magyar News Online– Reiter Judit

Magyar News Online: A valóság, első kézből

A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.

Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.

---

Érdekesnek találtad? Oszd meg!