Százmillió forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki tavaly Hevesben
Egyszerűen és gyorsan nyilváníthatnak véleményt az állampolgárok a kormány fogyasztóvédelmi online konzultációja keretében a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, online csalások, valamint veszélyes termékek árusítása elleni fellépésről. Az interneten elérhető 12 pontos konzultáció kérdései türközik a Heves Vármegyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatóságához érkezett leggyakoribb panaszokat, jelzéseket is. A témáról Egerben tartott sajtótájékoztatót dr. Eitmann Norbert, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság sajtófőnöke és Ignácz Balázs főispán. Elhangzott többek között az is, hogy a kormányhivatal a tavalyi évben közel százmillió forintnyi bírságot szabott ki a különböző jogsértések szankcionálására. Nagyon fontos azonban a vásárlói tudatosság és a fogyasztói körültekintés, különösen az internetes kereskedelem területén.
Valamennyiünk közös ügye a fogyasztóvédelem
„A kormányhivatal feladata a gazdasági szereplők jogkövető magatartásának ösztönzése, a jogsértések szankcionálása, valamint a fogyasztók érdekeinek védelme, ugyanakkor a fogyasztóvédelem valamennyiünk közös ügye”
– hangzott el szerdán a Megyeházán.

A Heves Vármegyei Kormányhivatal hivatalos honlapján megjelent beszámoló szerint Ignácz Balázs főispán elmondta, a fogyasztóvédelmi osztályhoz érkező állampolgári panaszok, kérelmek több mint negyede szavatossággal, jótállással kapcsolatos – idén ez már közel 300 bejelentést jelent –, de jelentős számú megkeresés érkezik az online vásárlásokkal kapcsolatban is.
Tavaly közel százmillió forintnyi bírságot szabtak ki
Ismertette, hogy a kormányhivatal a tavalyi évben közel százmillió forintnyi bírságot szabott ki a különböző jogsértések szankcionálására, de mint hangsúlyozta, nagyon fontos a vásárlói tudatosság, a fogyasztói körültekintés, különösen az internetes kereskedelem területén.
A konzultáció ezeket a témaköröket is érinti, ezért arra biztatta az állampolgárokat, éljenek a véleménynyilvánítás jogával és töltsék ki a fogyved.kormany.hu oldalon elérhető kérdőívet.
Ilyen széleskörű fogyasztóvédelmi konzultáció még nem volt
„Ilyen széleskörű fogyasztóvédelmi témájú konzultáció még nem volt, a témák pedig a termékbiztonságtól az online csalásokon át a légi utas jogokig a legfontosabb kérdéseket érintik”
– emelte ki dr. Eitmann Norbert.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság sajtófőnöke rámutatott, a válaszok segítenek azonosítani azokat a pontokat, ahol az emberek határozottabb állami fellépést, szigorításokat várnak. A rövid magyarázatokkal kísért kérdőívet május 23-ig lehet kitölteni.
Milliókkal gazdagodtak a csalók
Több nagyobb értékű csalás is történt néhány nap alatt Heves megyében, volt akit telefonon, volt akit az interneten vertek át.
A rendőrség mindenkit arra kér, fokozottan figyeljenek az online térben, annak érdekében, hogy ne váljanak csalók áldozatává.
Fotók: Facebook/Heves Vármegyei Kormányhivatal
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
A bejegyzés forrása: heves24.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!