Idegenhonos kaktuszok inváziója alól szabadították fel a nógrádi várat
A Pásztó-Hasznos település határában fekvő, Várhegyen található Cserteri (Hasznosi) várat vélhetően emberi betelepítés útján idegenhonos kaktuszok lepték el. Az információ a Bükki Nemzeti Park Igazgatósághoz (BNPI) lakossági bejelentés formájában jutott el tavaly ősszel. Feltételezhetően valaki a sziklagyepet saját „kaktusz-kertjének” tekintette, ennek megfelelően az egészet elszórtan teleültette kaktuszokkal. Az első szemrevételezések során hozzávetőleg 60 egymástól különálló telepet találtak. A természetvédők és önkéntesek összefogásával nemcsak az idegenhonos, invazív növényeket távolították el, hanem egy évszázadok óta rejtőző értékes régészeti leletre is rábukkantak.
Valaki saját „kaktuszkertjének” tekintette a sziklagyepet
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság hivatalos oldalain megjelent beszámoló emlékeztetett: a Cserteri vár az 1300-as évek elején épült középkori erődítményünk, első írásos emléke 1329-ből származik. 1552-ben a törökök harc nélkül foglalták el és rombolták le, majd a törökök kiűzése után került ismét magyar kézre.

Ekkor újjáépítették, de tulajdonosai a továbbiakban nem foglalkoztak az állapotával, így az omladozó falak köveit és gerendáit a közeli Hasznos település egykori lakói elhordták építőanyagnak. Ma egy erősen leromlott állapotú várrom áll már csak a Pásztó-Hasznos település határában fekvő Várhegyen.
A vár déli letörésében egy nagy kiterjedésű sziklagyep található, mely otthont ad több védett fajunknak, mint például a sárga kövirózsának (Jovibarba globifera subsp. hirta), a hegyközi cickafarknak (Achillea crithmifolia) vagy a hosszúlevelű árvalányhajnak (Stipa tirsa).

2024 őszén lakossági bejelentés útján jutott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tudomására, hogy feltételezhetően valaki a sziklagyepet saját „kaktusz-kertjének” tekintette, ennek megfelelően az egészet elszórtan teleültette kaktuszokkal. Az első szemrevételezések során feltárták, hogy igen nagy a baj: hozzávetőleg 60 egymástól különálló telep található az oldalban.
Több mint másfél köbméternyi kaktusztól szabadították meg a területet
A területet dr. Kelemen András, a Szegedi Tudományegyetem kutatója mérte fel, mely során négy kaktuszfajt azonosított be:
- Cylindropuntia imbricata,
- Opuntia fragilis,
- Opuntia macrorhiza,
- Opuntia phaeacantha.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) az értesítést követően igyekezett a lehető leghamarabb beszerezni a szükséges – részben hatósági – engedélyeket.

Mivel a felmért területek mindegyike magánkézben van, ezért elsődlegesen a tulajdonosok írásbeli hozzájárulására volt szükség, majd ezt követően kellett a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának engedélyét megkérni, ugyanis a Cserteri vár 1951 óta régészeti-, míg 1958 óta műemlékvédelem alatt áll.

A hatóság kiadott hozzájárulásában kötelezte a BNPI-t, hogy a munkálatokat csak régészeti felügyelet mellett végezheti el, mivel a területen korábban nem történt régészeti feltárás, illetve megjelölte a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumot, mint illetékes szervet.
A BNPI ennek a kötelezésnek eleget téve megrendelte a múzeumtól a régészeti felügyeletet a tevékenységhez.

A munkát Szolnoki Tamás, a Dornyay régészének felügyelete mellett végezték. A csapat egy része a kaktuszok kiszedéséről, míg másik része pedig a növények háti puttonyokban való lehordásáról gondoskodott.
„A kaktuszokat 2025. március 22-én távolítottuk el a területről, amelyben a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. Green Team-je volt segítségünkre. Az önkéntesek fontossága itt is jól megmutatkozik, ugyanis az utánfutónk színültig telt kaktusszal, mintegy 1,575 m3-nyi kaktuszt szedtünk ki a közreműködésükkel!”
– írták
Kincsre bukkantak a kaktuszok eltávolítása közben
A kaktuszok eltávolítása közben a Dornyay Béla Múzeum egyik önkéntese fémkeresővel mérte fel a területet és értékes leletre bukkant: egy 14-15. századi, szív mintás veretet talált, mely feltehetően könyvet vagy övet díszített. A tárgy a múzeum régészeti gyűjteményébe került.

„Sajnos a munkánk itt még nem ért véget. Az elkövetkezendő években utóellenőrzéseket kell tartanunk, mely során szemrevételeznünk kell a területet, hogy a kiszedett telepek helyén nem sarjadnak-e újra a nem kívánt növények. Amennyiben igen, úgy injektálásos vegyszerezés útján fogjuk azokat kezelni, hogy a terjedésüket megakadályozzuk”
– zárul a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság beszámolója.
Fotók: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!