Bruti: 2025-ben újra kommunizmust idéző, tiltó szelek fújnak Debrecenben
Politikai nyomás miatt nem léphet fel a humorista a művelődési házban
Bruti szerint politikai okokból nem engedték fellépni a debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központban. A humorista vádja szerint az intézmény vezetése Debrecen fideszes irányítása alatt nem kívánta vendégül látni az estjét, mondván, hogy a politikailag érzékeny tartalmakat kerülni kell.
Bruti, azaz Varga Gergely, stand-up humorista hétfőn közösségi oldalán osztotta meg, hogy 2025-ben nem bérelhette ki a debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központot, ahol korábban telt házas előadást tartott. Bejegyzésében azt állította, hogy az intézmény vezetői politikai nyomás miatt nem engedélyezték a fellépését.
„2025-ben újra kommunizmust idéző, tiltó szelek fújnak Debrecenben” – írta a humorista.
A művelődési központ elutasítása
A VOKE Egyetértés Művelődési Központ az alábbi indoklással utasította el Bruti fellépési kérelmét:
„A műsoraink összeállításánál ügyelünk arra, hogy azok elkerüljék azokat a témákat vagy nézőpontokat, amelyek megosztó vagy politikailag érzékeny témákkal járhatnak.”
Bruti szerint ez az indoklás teljességgel abszurd, hiszen 90 perces műsora nem politikai jellegű, habár előfordul benne közéleti személyek paródiája, ahogyan az stand-up estek esetében megszokott.
„Elmondták, hogy nagy a nyomás rajtuk Debrecen városának vezetésének részéről, rájuk aztán ne haragudjak. Majd jöjjek vissza a 2026-os választások után, és meglátjuk!” – állítja a humorista.
Politikailag vezérelt döntés?
Bruti kifejtette, hogy nem a művelődési ház dolgozóira haragszik, hanem azokra, akik a politikai nyomást gyakorolják az intézményekre.
„Egyébként nincs bennem tüske, ez az egész nem a VOKE csapatáról szól, hisz ők csak próbálnak lavírozni ebben a politikailag totálisan leuralt Fidesz-rendszerben, és ahol fűrészelnek, ott tudjuk, hogy hullik a forgács is.”
A VOKE Egyetértés Művelődési Központ válasza
A VOKE vezetése a humorista vádjaira a 24.hu-n keresztül reagált:
„A humorista vádjai valótlanok, helyiségeink bérbeadásával kapcsolatos döntések kizárólag szakmai és működési szempontok alapján születnek.”
A művelődési központ továbbá hozzátette:
„Politikai függetlenségünket kiválóan példázza az intézményünkben megvalósuló események sokfélesége, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy mennyire megalapozatlanok a művész úr vádjai. (…) Ezúton is elhatárolódunk minden olyan feltételezéstől, amely arra utal, hogy politikai nyomásnak engedve hoznánk meg döntéseinket.”
A humorista és az intézmény vezetése közötti konfliktus tehát tovább éleződik. Bruti egyelőre nem adta fel, hogy alternatív helyszínt találjon debreceni fellépésének, miközben a magyar kultúrális terek függetlenségéről is egyre több vita bontakozik ki az országban.
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!