És a magyar betegekkel mi van, míg a NER-elit leszbikus jeleneteken mozizik?
Még egy év sem telt el Magyar Péter kórházjárása óta, a napokban, március 8-án szombaton már meg is történt egy „viszonylag közös” kiállás a magyar egészségügy egyre romló állapotának mihamarabbi megreformálása érdekében. Viszonylag volt csak közös az egészségügyi tüntetés, mert a NER-elit, akikhez szólt volna az üzenet, mindeközben a Hunyadi-sorozat díszbemutatóján talpig frakkba vágva parolázott, ahol a pár meghívott sztárvendéggel a kényelmes székekbe süppedve közösen nézhette a valódi magyar történelemhez csak ímmel-ámmal kapcsolódó fanszőrzet borotválást követő leszbikus ágyjelenettel tarkított fantasy első néhány epizódját.
A Hunyadi János nevével fémjelzett sorozat és az egészségügyi tüntetés között aligha vonhatunk párhuzamot, hacsak nem számoljuk össze krajcárra pontosan a produkció 22 milliárd forintos adóforintból jó alaposan megfinanszírozott költségvetését, amiből bizonyosan jutott volna kórházfelújításra is – de ettől most tekintsünk el nagyvonalúan. Nem úgy Till Attilának a 2024-es rendezése, aminek a létezéséről sem a NER, sem az udvari média nem hajlandó tudomást venni…
…olyannyira, hogy az egyébként 20+ éve TV2-s Till Attila önerőből, kb. 30 milliós magántőkéből forgatta le kiváló drámáját, aminek munkálataiban több stábtag szívességből, vagy jelképes alapon/összegért vett részt.
Különös, hogy Till Attila filmjét a napokban éppen az a Netflix karolta fel, melyet az NMHH többször is olyan indokokkal panaszolt be a külföldi illetékeseknél, mint például, hogy a Jurassic World: Krétakori tábor című animációs sorozatban elcsattant egy szájrapuszi két női karakter között. Skandallum! Ki látott már ilyet!? Itt már nyugodtan megvonhatjuk a párhuzamot a TV2-n főműsoridőben 16+-os karika alatt futó Hunyadival, aminek a díszbemutatóra is bőven jutó leszbikus jelenetein együtt remeghetett Gönczi Gábor és Kárász Róbert mellett Kövér László és felesége is.
Naszóval! A Netflixen már sokkal nézettebb az „És mi van Tomival?”, mint volt ’24 októberében a moziban, ami bár elsősorban Till Attila mélységesen személyes alkoholdrámája, másodsorban viszont egy különösen fontos kordokumentum egy olyan elfuserált rendszerről, ami gyakorlatilag hagyja az útszélen meghalni a saját állampolgárait.
És valahol, valamikor a film nézése közben realizálódik igazán a rettentő magyar közállapot.
Személyes sztori, nem is fontos, de talán; jómagam olyan gyógyszert kell szedjek, amelyhez elengedhetetlen volna az, vagy egy orvos felügyelete. Csakhogy a zuglói doktorom tavaly novemberben „váratlanul” felmondott, aki ki tudja mikor lesz pótlás mondatok közepette jó előre felírt néhány hónapra elegendő dobozzal a pontos instrukciók mellé természetesen. 2025 márciusában is hiába hívogatom az asszisztenseket, választ, időpontot azóta sem kaptam, a beteg követése pedig az állami egészségügyben egy elvárhatatlan luxus, pláne, hogy két gyanúsan alulfizetett asszisztens mindehhez nyilvánvalóan édeskevés. Szóval mondhatni eléggé leterhelt a kétségtelenül összeomlás szélén egyensúlyozó rendszer.
Pedig a közös kórházainkat, orvosainkat, úgy az ellátásunkat is mi fizettük mindannyian, mint a Hunyadi-sorozatot.
Úgy Till Attila filmje is élesen rámutat: Magyarországon legyen bármilyen betegsége – a film kontextusában és esetében függősége – az embernek, a sorsa rengetegszer, de inkább csak azokon az önkéntes jótevőkön múlik, akik mozgásterükön és munkaidejükön túl, pusztán lelkiismeretből veszik a fáradtságot Tomi után nyúlni, menni. Könnyű is a címszereplő Tomival azonosulni: ő az a segítségre szoruló magyar, akit a kormány nemcsak hagy lassan meghalni, de még jól ki is használ. Azaz mi mind.
Kihasznál, mert ha valaki nyilvánosan, netalántán a Kossuth téren szót mert emelni e vállalhatatlan és tarthatatlan állapotok, a rendszer drámaian hiányos és roppantul alulfinanszírozott munkaerő okán fellépő túlterheltsége ellen, a betegellátás minősíthetetlen minőségének javításáért, a betegekért, az orvosokért, az összes benne dolgozó szakemberért, akkor azonnal külföldi ügynököt és baloldali propagandát kiáltva abszolút jogtalan lejáratást harsognak a jól gyaníthatóan szintén adórengetegből működtetett propaganda intézményeinek szócsövein – mint ahol most nagy büszkén a Hunyadit is reklámozzák.
De így megy ez errefelé: míg a kormány egy elképzelt, a NER-elit fantáziájával alaposan kiszínezett, sose volt történelmet elregélő ultradrága sorozattal próbálja a pátoszi múltba repíteni saját magát és magyarok millióit, addig a valóság jelenében és jövőjében legalább annyi magyar esik a velejéig korrupt NER rendszerének áldozatává, mint ahány török Hunyadi János kardjának. Pedig próbálnának ám Tomi után nyúlni sokan – mint azon a március 8-i szombati délután is, ahogyan Magyar Péter is, de a propagandába szerelmesedett honfitársainkat legalább oly nehéz kigyógyítani a Fidesz-függőségéből, mint Tomit, vagy az épp ő utána kutató Palit az alkoholizmusból. Sebaj, legalább kigyúrt fantasy Hunyadit és egymás testét felfedező nőket nézhetünk a vizitek közt…
A valódi Hunyadi vajon egy ilyen Magyarországért rántott hősi kardot?
Szerző: Bódi Dániel | Borítókép: És mi van Tomival? című film
Érdekesnek találtad? Oszd meg!