Szombat, hajnali 5 óra. Álmos szemem törölgetve igyekszem mihamarabb összekaparni reggeli porhüvelyem, hogy a Népligetből 7 óra 05 perckor Mohácsra induló különjáratra biztosan feljussak – igaz, előrelátóan váltottam online helyjegyet, de a Volán így sem garantálja az utazást.

Különös – gondoltam – az ember, ha fizet egy szolgáltatásért, azért minimum elvárhat valamit, de a MÁV mobilalkalmazás használhatatlansága eleve rossz ómen; cirka két napba telt, mire nagy nehezen egyáltalán megengedte kifizetni a buszjegyet, amihez kedves figyelmeztetést mellékeltek:

az utazást csak a 10 perccel előbb érkező helyjegyeseknek garantálják.

Jelezte az amúgy ritka otromba, 10 évvel ezelőtti szintet sem megütő fapados felületen kapott üzenet nem szó szerint, de lényegében. Micsoda rendszer! – jutott is eszembe már a busz előtti sorban állva egy aranyos ázsiai hölgy kérdésére, aki a tömeget látva aggodalmaskodott, hogy vajon mi lesz azokkal az emberekkel, akik ugyan megvették a majd 4000 forintos jegyet, de helyjegyet esetleg tudatlanságból vagy figyelmetlenségből már nem váltottak?!

Hát az jó kérdés, mert nem tudom. Általában a notóriusan sokat késő vonattal szoktam utazni, buszokkal már nincs tapasztalatom. Mohácsra is csak azért így próbálok eljutni, mert vasparipával minimum 1, de inkább plusz 2 órával lenne több az út – átszállással. És még drágább is. Mondjuk egy átlagos hétköznap a Volánnal sem volna másképp, a Busójárásra viszont, ha épp csak tessék-lássék, de készült.

Mondjuk adóforintból, hungarikumra.

A Mohácsra tartó járatokon az elmúlt héten egyébként is nagy volt a tumultus: az idei mohácsi busójárás sem kevésbé látogatott, mint bármelyik korábbi poklade, melyek nemcsak hungarikumnak, de 2009 óta UNESCO szellemi kulturális örökségnek is számítanak. Ebben a kontextusban már jobban értelmezhető a nagy érdeklődés, amire a világ minden tájáról érkeznek, és ami miatt alig csak elégségesnek nevezhető az önjelölt nemzeti konzervatív vezetésű MÁV készültsége.

De végül feljutottunk, majd nagy nehezen eljutottunk Mohácsra, ahol az állomásra lépve azonnal megcsapott a frissen sült kolbász, a finomságokkal töltött lepény, a forró olajból épp csak kiemelt lángos, a fűszeres forralt bor illata, na meg az egyik színpadról magyar, a másikról szláv népzenei dallamok. Micsoda hangulat, micsoda buli! Az utcákat ellepték az árusok, a kézművesek, és persze a főattrakciónak számító alakoskodó busók, akik nem csak kereppelnek meg csattogtatnak az éterbe, hanem népi szokáshoz hűen szórakoztatják és néha „zaklatják” is a bámészkodókat.

Minden a műsor része, ezért is jön ide az ember: kiengedni a gőzt, átszellemülni a busókkal, rácsodálkozni az ősinek mondott télbúcsúztató, tavaszváró, termékenységet ünneplő népi karneválra, fotózni-videózni a feldíszített busómobilokat – melyek közül jó néhány – a Volán/MÁV járatai után – ékesen és élcesen, már-már játékosan mutat rá a jelen magyar valóságra is. No nem az azokon üldögélő fátyollal eltakart szép busók, sokkal inkább a kormányt érő kritikák miatt dobbanhatott nagyot a magyar hagyományokat papíron mélységesen tisztelő és ápoló fideszesek szíve.

„Egyszerűen csak gondolkozzunk el Deutsch Tamás sikerének kokain”

„Legújabb csajozási szöveg: Szia! Akarsz SZJA mentes lenni?”

„Elkergetjük a telet, aztán a Fideszt”

– volt olvasható több szalmával, bugyival, állati koponyákkal, teknőkkel, szarvakkal, edényekkel, szalagokkal, prémmel és szőrmével, kereppelőkkel, na meg rendszerkritikus üzenetekkel feldíszített fesztiválos busómobilon.

Már ez se a régi. Bezzeg az én időmben!

– konstatálhatta magában vagy nagy hangosan a tömegben megbúvó néhány szemfüles fideszes törzsszavazó, aki emiatt némileg csalódhatott a mára több naposra duzzadt busójárásban. Pedig ki annak a megmondója, hogy egy népi ünnepély nem reflektálhat a jelenre? Óh, ha tudnák, hogy kontextusában értelmezendő még helye is van ennek-annak a busójáráson: a népi legendárium szerint a Mohács környékén élő sokácok megelégelvén a törököket, vérrel festett maszkokban szőrös bestiáknak öltözve kergették el az őket meglátván fejvesztve menekülő elnyomókat.

A rendszerváltó busó hangulat egyébként sem lehet meglepő. A szerb határhoz igen közel járunk, amely túlsó oldaláról is bőséggel érkeznek látogatók és maskarások egyaránt – és ahol hónapok óta forrongó kormány- és (Orbán Viktor nagy cimborája) Aleksandar Vučić–ellenes tüntetéseket tartanak, ami a minap már a szerb parlamentbe is begyűrűzött.

Csak nehogy a mohácsi busókat is úgy tiltsák be, mint a budapesti Pride-ot. Persze a büszke nemzeti és mélyen konzervatív, a hagyományokat tisztelő kormányunk senkit sem hallgattatna el, aki nem ért vele egyet, gyülekezést viszont szabályozhat, akár így, akár elégtelen Mohácsra tartó járatokkal, esetleg lezárásokkal, terelésekkel, az utazók frusztrálásával. Kinek-másnak rossz hír, hogy a legtöbb helyi szálláshely már most, jó előre betelt a következő 2026-os busójárásra, melyet hasonló rendszerváltó hangulatban ünnepelhetünk majd végig – éppen a ’26-os országgyűlési választások előtt.

Ágyú, koporsó és máglya, árusok, több ezer busó, forralt bor és lángos valószínűleg akkor is lesz – jól is fog esni az utolsó hazatartó járat előtt, amire feljutni különös mód már közel sem olyan problémás, mint volt a csípős kora reggeli órákban.

Borítókép/képek: Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala | Szerző: Bódi Dániel