Hármas hazai győzelem született Magyarország első nemzetközi hódeszkaversenyén
Hármas magyar győzelemmel zárult Magyarország első, a nemzetközi szövetség (FIS) által hivatalosan jegyzett hódeszkaversenye a mátraszentistváni Síparkban. A férfiaknál a dobogó legfelső fokára Kis Benedek állhatott fel, míg Kádár János Dominik második, Diószegi Bence pedig harmadik lett. A viadalon hét nemzet közel 150 versenyzője szerepelt, akik nemzetközi ranglistapontokat szerezhettek, amelyeknek köszönhetően később a világkupában, majd az olimpián is rajthoz tudnak állni. A hazai sportági szövetség szerint ezzel a viadallal feltették a térképre a magyar snowboardot. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a magyar és külföldi résztvevők részéről is. A mátraszentistváni pálya pedig bármelyik nemzetközi versenyen, bármelyik külföldi síterepen megállta volna a helyét.
Hét nemzet közel 150 hódeszkása szerepelt a viadalon
A Magyar Snowboard Szövetség által szervezett magyar bajnokság keretében zajlott le hétvégén Magyarország történetének első, a nemzetközi szövetség (FIS) által hivatalosan jegyzett versenye is. A viadalon négy napon át hét nemzet közel 150 versenyzője szerepelt, akik nemzetközi ranglistapontokat szerezhettek.

Csütörtökön Snowboard Diákbajnoksággal indult a rendezvény, pénteken rendezték a Slalom OB futamokat, szombaton pedig a World Rookie Tour nemzetközi junior versenysorozat egyik fordulóját rendezték két év után ismét Magyarországon, amelyen 7 nemzet 25 versenyzője állt rajthoz köztük 10 magyar versenyző is. Vasárnap került sor a Slopestyle Országos Bajnokság és Magyarország első FIS, azaz a Nemzetközi Sí és Snowboard Szövetség által hivatalosan jegyzett versenyének futamaira.
Feltették a magyar snowboardot a nemzetközi térképre
A hazai rendezésű FIS verseny óriási lehetőséget jelentett a sportág fiatal tehetségeinek, hogy nemzetközi ranglista pontokat szerezzenek, amelyeknek köszönhetően később a világkupában, majd az olimpián is rajthoz tudnak állni.

Ám nem csak a FIS verseny, hanem a szombati futamok nemzetközi eredményei is beleszámítanak a nemzetközi pontgyűjtésbe.
„Régóta dédelgetett álmunk vált valóra azzal, hogy hazai körülmények között meg tudtunk rendezni egy ilyen FIS-versenyt, ezzel feltettük a magyar snowboardot a nemzetközi térképre”
– mondta a szervezet honlapján kedden megjelent közlemény szerint Harmat Rózsa, a magyar szövetség főtitkára.
Széles réteg számára válik elérhetővé a versenyzés
Harmat Rózsa kiemelte: fontosnak tartják, hogy a bajnokságokat hazai pályán rendezzék meg, hiszen így széles réteg számára válik elérhetővé a versenyzés. Ezeknek a versengéseknek hosszú évek óta a Sípark ad otthont, amely a múlt hétvégén sem okozott csalódást.

„A szervezésre igen rövid idő állt rendelkezésre, sok követelménynek kellett megfelelni, de egy összeszokott rendezőcsapattal és megfeszített munkával sikeres munkát végeztünk. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a magyar és külföldi résztvevők részéről is. Ilyen minőségű havat magyarországi versenyeken még soha nem láttunk, ez a pálya bármelyik nemzetközi versenyen, külföldi síterepen megállta volna a helyét”.
A Magyar Snowboard Szövetség főtitkára külön kitért a shaper – azaz pályaépítő – csapatra, „akik emberfeletti munkával, Nick Franke amerikai szakember és Györki Balázs freestyle szakágvezető irányításával álom pályát építettek”.
Magyar versenyző állt a dobogó mindhárom fokán a férfiaknál
A FIS-versenyen a férfiaknál hármas hazai győzelem született, első lett Kis Benedek, második Kádár János Dominik, harmadik pedig Diószegi Bence.

A női kategóriájában a szlovák Ella Gorcosova nyert, megelőzve a bolgár Szlavova Radosztinát és Tóth Lilit.
Megtiszteltetésről és büszkeségről beszélt a mátraszentistváni Sípark ügyvezetője
„Megtiszteltetés számunkra, hogy a Sípark adott otthont Magyarország első FIS nemzetközi snowboard versenyének, büszkék vagyunk rá, hogy olyan feltételekkel várjuk a síelőket és snowboardosokat, melyek nemzetközi viszonylatban is megállják a helyüket. A február végi hideg időjárás és a havazások tökéletes körülményeket biztosítottak a versenypálya kialakításához, emellett hétvégén minden pályánk zavartalanul üzemelt, péntektől vasárnapig közel 3000 síelő látogatott el a síközpontba”
– mondta Kőrösi Péter, a Sípark ügyvezetője.
Fotó: Facebook/Sípark Mátraszentistván
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!