Turisztikai fejlesztéseket valósíthat meg közel egymilliárd forint pályázati támogatásból Salgótarján önkormányzata
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében újabb két pályázat esetében született meg a döntés, hogy Salgótarján önkormányzata támogatást kap a tervezett beruházások megvalósítására. Így összességében közel egymilliárd forint támogatás érkezik a nógrádi megyeszékhelyre, az Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában. Kreicsi Bálint polgármester beszámolója szerint most a turisztikai fejlesztések körében születtek döntések. Ennek köszönhetően egyrészt rendeződni fog az eresztvényi látogatóközpont környéke és interaktív játékokkal bővül a madárpark. Másrészt javítják a turistafogadás feltételeit Somoskőn, az elképzelések szerint az egykori művelődési ház idegenforgalmi célú hasznosításával, a Váralja Emlékpark és a Petőfi-kunyhó megújításával, továbbá a vár alatti parkoló területének rendezésével.
Turisztikai fejlesztések körében születtek döntések
„Újabb kettő TOP Plusz pályázat esetében született meg a döntés, hogy a fejlesztésekre támogatást kap Salgótarján önkormányzata! Összességében közel 1 milliárd forint támogatás érkezik, az Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában. Most a turisztikai fejlesztések körében születtek döntések”
– jelentette be közösségi oldalán Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere (Fidesz-KDNP).
A városvezető beszámolója szerint a következő projektek kaptak zöld utat:
- Turisztikai fejlesztés Eresztvényben (350 millió forint támogatás): a pályázatban benyújtott műszaki tartalom kidolgozása még az előző városvezetés alatt indult el, de már a mostani kurzus irányításával fog lezárulni.
Többek között rendeződni fog a látogatóközpont környéke, interaktív játékokkal bővül a Madárpark, a Dornyay Ház térségében megtörténik a Bodzfás-kút forrásfoglalásának megtisztítása és a Kárpát Egyesület címerének visszahelyezése, de épül tájba illeszkedő játszótér is. - Turistafogadás feltételeinek javítása és attrakcióbővítés Somoskőn (600 millió forint támogatás): ez a támogatási kérelem pusztán az elengedhetetlen projektelőkészítési tervre alapozva lett benyújtva, a pontos műszaki tartalom nem lett kidolgozva, kiviteli tervek nem készültek.
Tervben van az egykori kultúrház turisztikai célú hasznosítása, a Váralja Emlékpark és a Petőfi-kunyhó megújítása, továbbá a vár alatti parkoló területének rendezése is.
Határon átnyúló együttműködésben is érintett a régió
A nógrádi megyeszékhely és környéke határon átnyúló együttműködésben is érintett: közösen dolgozik Salgótarján és a szlovákiai Sátorosbánya önkormányzata, valamint a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum Somoskő és Salgó várainak értékmentésén európai uniós támogatással.
A Salgó-Somoskő – Két vár, egy család elnevezésű pályázatot 216 645 euróval támogatta az Európai Regionális Fejlesztési Alap – mindezt januárban közölte Peter Badinka, Sátorosbánya polgármestere és Tomás Krahulec, a Nógrád és Polyánahegyalja TDM igazgatója.
Régészeti és történelmi kutatásokkal, a várakat összekapcsoló irodalmi és történelmi alakokkal foglalkoznak, állagmegóvásokat végeznek, és a helyi örökség részét képező, a helyi kötődést meghatározó ipartörténeti örökségeket is felhasználják a program során.
A pályázattal a térség látogatottságát és versenyképességét szeretnék erősíteni.
A határon átnyúló együttműködésen keresztül a projektpartnerek Nógrád/Novohrad határmenti régió egyedülálló kulturális és történelmi értékeit kívánják hangsúlyozni, és megőrizni az utókor számára.
Hat másik pályázat is nyertesnek bizonyult
Nem csak turisztikai fejlesztések valósulhatnak a közeljövőben Salgótarjánban. Február elején érkezett a hír, miszerint a megyei jogú város hat másik pályázata is nyertesnek bizonyult a TOP Plusz keretében. Az akkori bejelentés értelmében ezekre összességében 1 milliárd 550 millió forint támogatást kapott a nógrádi megyeszékhely.
Ebből az összegből fogorvosi rendelőt alakítanak ki Zagyvapálfalván, felújítják a Körúti tagóvodát, a Mackóvár udvarát, valamint a Beszterce lakótelepi iskolát. Az utóbbi városrészben az orvosi rendelőket is korszerűsítik, csakúgy, mint a hajléktalanok nappali melegedőjét.
Illusztrációs fotó: Facebook/Kreicsi Bálint
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!