Kenőpénzért képszerkesztővel kozmetikázott autók is műszakit kaptak a rétsági vizsgaállomáson
A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája március 13-ig elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint közel egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket. A bíróság az adminisztrációs feladatokat ellátó társukat bűnügyi felügyelet alá helyezte. A rétsági vizsgaállomáson változatos módszerekkel igazolták le a jogszabályoknak megfelelő állapotúnak a közlekedési hatóság felé a kocsikat, például képszerkesztő program segítségével, újonnan vásárolt alkatrészek felszerelését követő lefényképezéssel, vagy másik ugyanolyan gépjármű fotózásával. Olyan autó is átment itt a műszakin, amelyen lyukas volt a karosszéria, menet közben kinyílt az ajtó, ha nem kötötték ki, a világítás pedig nem működött.
Kenőpénz fejében változatos módszerekkel igazolták le megfelelő állapotúnak a kocsikat
A Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztálya pénteken arról tájékoztatott: a megalapozott gyanú szerint a rétsági műszaki vizsgaállomás egyik vezető állású munkatársa és adminisztrátora 2023. december 4. és 2024. október 28. között kenőpénzt fogadtak el ügyfeleiktől azért, hogy a rossz műszaki állapotú járműveik átmenjenek a műszaki vizsgán.

Változatos módszerekkel igazolták le a jogszabályoknak megfelelő állapotúnak a közlekedési hatóság felé a vizsgára érkezett kocsikat, például
- képszerkesztő program segítségével,
- újonnan vásárolt alkatrészek felszerelését követő lefényképezéssel,
- vagy másik ugyanolyan gépjármű fotózásával.
Roncsautónak is olajozottan ment a műszaki vizsga Rétságon
Előfordult, hogy olyan autót is átengedtek, amelynek
- a karosszériája több helyen olyan mértékben korrodálódott, hogy kilyukadt,
- a biztonsági öveket nem lehetett becsatolni,
- a vezetőoldali ajtó ki volt kötve azért, hogy a közlekedés során ne nyíljon ki,
- a jobb első és hátsó világítás nem működött,
- a bal hátsó lámpa pedig be volt törve.
Kiemelt ügyfél volt egy mikrobuszflottát üzemeltető cég
A Nógrád Vármegyei Főügyészség is közleményt adott ki az ügyben pénteken, e szerint a férfi és a nő bűntársa volt egy autókereskedő, aki az ügyfeleket közvetítette a műszaki vizsgaállomás felé, és maga is vitt gépjárműveket vizsgáztatni.
A műszaki vizsgaállomás kiemelt ügyfele volt egy mikrobuszflottát üzemeltető cég, amelynek ügyvezetője mikrobuszonként 75 ezer forintot adott át a vezető állású munkatársnak azért, hogy a cég 124 darab műszakilag nem megfelelő állapotú gépjárműve átmenjen a műszaki vizsgán.
Vesztegetéssel gyanúsította meg őket a rendőrség
A rendőrség a műszaki vizsgaállomás vezető állású munkavállalóját, az adminisztrátor nőt és az autókereskedőt, valamint a mikrobuszflottát üzemeltető cég ügyvezetőjét vesztegetés bűntettével gyanúsította meg, őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Rács mögött a műszaki vizsgaállomás korrupt munkatársai
A bíróság az első-, másod- és negyedrendű vádlottak letartóztatását 1 hónap, míg a harmadrendű vádlott bűnügyi felügyeletét 4 hónap időtartamban rendelte el a bűnismétlés veszélyére tekintettel.
A letartóztatással szemben a vádlottak és védőik, míg a bűnügyi felügyelettel szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést, ezért a nyomozási bíró döntése nem jogerős.
Fotó: ugyeszseg.hu
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!