Még a motort is bemelegítette az arra járó tolvajnak a tari autótulajdonos…
Taron egy gépjármű tulajdonosa melegítette a motort az utcán, amelyet kihasznált egy arra járó tolvaj, és autózni indult.
Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán arról tájékoztatta portálunkat, hogy egy 40 éves helyi férfi október 31-én hajnalban dolgozni indult, de nem győzte kivárni az autóval érte indult munkatársát, és bepattant az utcán üresen, nyitott ajtókkal és járó motorral melegített személygépkocsiba.
Tette ezt azért, hogy beszéljen külön élő feleségével és gyermekével, akiket látott autóval elhaladni a településen. Utánuk indult a 21-es főúton déli irányba, de a jobbágyi körforgalomnál megrettent egy rendőrautó láttán, és a gépkocsival Szirák felé kanyarodott azzal a szándékkal, hogy Balassagyarmat felé nagyot kerülve visszaviszi a járművet a tulajdonosának, aki már időközben bejelentette a kocsi eltűnését.
A körözés elrendelését követően a rendőrkapitányság járőröző egyenruhásai Balassagyarmat közelében felfigyeltek az elkötött autóra, és követni kezdték. A 40 éves férfi menekülőre fogta, letért az útról, majd a Rétság környéki volt katonai lőtéren „terepgyakorlatba kezdett”. A helyismeret hiánya miatt azonban leállította az autót, és gyalog próbált lakott területre jutni, ahol elvegyülhetett volna a reggel munkába indulók forgatagában.
Nem jutott messzire, mert a csípős, fagypontközeli időben egy pólóban a város felé gyalogló férfi feltűnt a nyomában járó rendőri egységeknek, igazoltatták őt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol beismerte tettét. Jármű önkényes elvételének bűntette miatt kell felelnie.
A terepet megjárt gépkocsi gondatlan tulajdonosa visszakaphatta viharvert autóját. Remélhetőleg tanult az esetből, és nem fogja többé nyitott állapotban, járó motorral őrizetlenül hagyni – zárta szavait Buda Gábor.
Fotó: police.hu
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!