Vigyázat! A tolvajok is készülnek a kegyelet ünnepére
A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy biztonságban emlékezhessünk szeretteinkre – de mi magunk is sokat tehetünk ezért.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai – a polgárőrökkel közösen – mindenszentek és halottak napján is kiemelt figyelmet fordítanak a temetők ellenőrzésére, az ünnep nyugalmát veszélyeztető szabálysértések, illetve a bűncselekmények megelőzésére.
Azért, hogy semmi ne árnyékolja be a megemlékezést, fogadják meg a rendőrség ajánlásait:
- Csak annyi pénz vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van!
- Táskájukat, értéktárgyaikat egy pillanatra se hagyják őrizetlenül a síroknál!
- Lehetőleg a kijelölt, őrzött parkolóhelyeket vegyék igénybe, közlekedési eszközeiket gondosan zárják le!
- A parkolókban hagyott gépjárművekben látható helyen ne hagyják értéktárgyaikat vagy helyezzék azokat a csomagtartóba!
- A zsúfolt helyeken közlekedőknek számolni kell a zsebtolvajok megjelenésére, ezért legyenek elővigyázatosak, a táskájukat zárt állapotban, szorosan testközelben helyezzék el!
Amennyiben a fentiek ellenére mégis bűncselekmény áldozatává válik vagy közlekedési baleset éri, hívja a 112-es telefonszámot!
Illusztrációs fotó: police.hu
A Vigyázat! A tolvajok is készülnek a kegyelet ünnepére bejegyzés először Nógrád24Online-én jelent meg.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!