Radnai Márk, a Tisza alelnöke: Magyar Péter képes lesz utcai harcosból miniszterelnökké válni, de az utat végig kell járnia
Radnai már el akarta hagyni az országot, amikor felkérték az alelnökségre, emiatt maradt. Az ujjtöréses fenyegetésre is reagált.
Húsz évig nem várt volna semmit az országban, el akart menni, de mégis itt maradt Magyar Péter felkérése miatt Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke, derült ki a Hvg360 interjújából.
„Amikor Magyar Péterék megkerestek, nem volt bennem félelem, csak egyértelműség és teljes nyugalom”
– mondta Radnai.
Radnai édesapjáról is beszélt, aki a Jobbiknál hasonló pozícióban dolgozott, mint most ő a Tiszánál.
„Amikor a Jobbikhoz ment, azt mondtam neki, ha segíthet egy szélsőjobbos pártot középre terelni, próbálja meg. Én soha nem szimpatizáltam a Jobbikkal”
– mondta. Radnai hozzátette, hogy apja támogatta volna anyagilag, hogy Amerikába menjen filmrendezést tanulni, de ő nem akarta, hogy apja támogatása határozza meg szakmai életét.
Radnai szerint Magyar Pétert nem zavarta a Koltai-ügy.
2015-ben Koltai Tamás kritikus elmarasztaló kritikát írt Radnai rendezéséről, amit Radnai egy ujjtöréssel fenyegető üzenettel reagált le.
Magyar azt mondta neki, hogy mindenkinek vannak ügyei, és az a fontos, hogy fejlődjenek.
„Már 2015-ben beláttam, hogy nem helyes, amit tettem, és azonnal elnézést kértem. Egy interjúban megkérdezték, nem túl sok-e a bocsánatkérés a Tisza körül.
Szerintem az a baj, hogy a magyar politikai életben soha semmiért nem szokás bocsánatot kérni”
– mondta.
Saját és Magyar lobbanékonyságáról is beszélt: ő színészként szedte fel ezt a tulajdonságot, de vállalkozóként már rájött, hogy másképp kell kommunikálni. Magyar szerinte
„képes lesz utcai harcosból miniszterelnökké válni, de az utat végig kell járnia, hogy olyanná válhasson, amilyennek az ország vezetőjének lennie kell”.
Magyar Péterrel rendszeresen egyeztetnek stratégiai programokról, rendezvényekről, közösségszervezésről.
„A választási hajrában neki is meg nekem is voltak elképzeléseink, de mindig meg tudtuk közelíteni egymáshoz, hangos szó nélkül”
– mondta Radnai.
A Fideszben legjobban a korrupció zavarja, mert szerinte ez generációja életét árnyékolja be:
„Egyik szakmában sem lehet kiteljesedni, mert a vezetőket politikai és nem szakmai alapon nevezik ki.”
Radnai saját magáról elmondta, hogy konzervatív-liberális gondolkodást hozott otthonról, de a ferences gimnázium, ahová járt, nyíltan szélsőjobboldali közeg volt.
„Az SZFE erősen liberális közege nagy fordulat volt, de művészettel nem is lehet foglalkozni, ha nincs meg az empátiánk minden ember iránt”
– mondta.
Hozzátette:
„Az SZFE fontos állomás volt a jellemfejlődésemben, előtte sokkal sarkosabban gondolkodtam.”
Forrás: HVG.hu/ MAGYAR NEWS ONLINE
Érdekesnek találtad? Oszd meg!