Az Obama-házaspár is támogatja Kamala Harrist
Barack Obama és Michelle Obama egy közös nyilatkozatot tettek közzé, amiben úgy fogalmaztak, szerintük Harris rendelkezik „azzal a látásmóddal, karakterrel és erővel, amit ez a kritikus pillanat megkövetel”. Azt írták, „mindent megtesznek” a megválasztásáért.
Kamala Harris közzétett egy videót arról, hogy Barack Obama volt elnök a feleségével közösen felhívta őt és mindketten a támogatásukról biztosították. Ennek azért van jelentősége, mert miután Joe Biden visszalépett, Obama egy közleményben nyílt versenyt szorgalmazott a demokrata jelöltekkel kapcsolatban, tehát nem foglalt állást Harris mellett.
Azonban most a videó tanúsága szerint az Obama-házaspár egyértelműen teljes mellszélességgel beállt Kamala Harris mögé.
„Azért hívtuk fel, hogy elmondjuk: Michelle és én nem is lehetnénk büszkébbek, hogy támogatunk téged, és mindent megteszünk, hogy a választásokon keresztül eljuss az Ovális Irodába” – mondta Harrisnak Obama.
„Nem tudok úgy telefonálni, hogy ne mondjam el a barátnőmnek, Kamalának: büszke vagyok rád. Ez történelmi jelentőségű lesz” – ezt pedig már Obama felesége mondta Harrosnak, aki nem titkolta, mennyire örül: „Te jó ég! Michelle, Barack, ez nagyon sokat jelent nekem” – felelte.
A vélhetően előre leegyeztetett telefonhívást természetesen Harris fel is használja, hogy a demokraták körében bizonyítsa: nagyon is élvezi Obamáék támogatását.
Forrás: MAGYARNEWS.ONLINE
Fotó: Fotó: CHIP SOMODEVILLA/Getty Images via AFP
Érdekesnek találtad? Oszd meg!