Habzó szájú félőrültek, részeges kötekedők, megbaszással fenyegető vérproli vállalkozó, autóval pultokba gázoló ámokfutók, és még egy év az országgyűlési választásokig. Menczer Tamás akciója, majd Orbán Viktor kijózanító atyai dicsérete nyomán okkal buzdulhatott fel a Fidesz célközönsége, bár a jobb érzésű választópolgár jobb teszi nem velük összekeverni a jobboldalinak meg nemzetinek önvallott, amúgy 16 éve átlagosnak mondható fideszes választópolgárt, akik százezreivel osztozunk ezen a szűköske 93 ezer négyzetkilométeren elterülő országon.

Hasonlóan őrültség volna nemzetárulónak, a haza elveszejtőjének titulálni azon magyar embertársainkat, akik valamilyen – számunkra megmagyarázhatatlan oknál fogva – 2026-ban is a Fideszre húznák be az ikszet, semmint a Tiszára, jóllehet már előttük is többször volt meztelen a király, mint kedves házastársuk. Nem gondolhatjuk, hogy a világot másként dekódoló, arra szögegyenest másképp reagáló honfitársunk rosszat akarna nekünk, épp ellenkezőleg:

túlbuzgó aggodalmaskodók, akik valóban elhiszik az orbáni hazugságot, miszerint rajtuk áll vagy bukik magyarok millióinak sorsa.

Hát lehet-e haragudni arra az édesanyára, aki tudvalevő fájdalmat okoz figyelmetlen kisgyermekének, amiért azt egy felé haladó autó elől jó erővel visszarántja? Bizonyára mindenki ismer olyat, aki túlzó segítőkészségében több kárt okoz, mint valódi segítséget nyújt. Pontosan ilyen az átlagos fideszes is, aki valójában mind jót akar, de túlpörgetett, feltüzelt lelkiállapotában csak egyfajta reakciót ismer: a pánikot.

Éppúgy a fideszes magyarok se képzeljék, hogy a szintén több millió „genderaktivista transzbarát belpesti libsi” jelzőkkel illetett honfitársa a puszta gonoszságtól vezérelve el akarja pusztítani ezeréves államunkat. Senki sem akar ilyet, se fideszes, se ellenzéki. Régi mondás, örökzöld:

magyar magyarnak ellensége.

Az oszd meg, és uralkodj-ból eredeztethető, hiszen egyetlen magyar sem a másik „ősellenségeként” jött a világra. Azzá váltunk, azzá tettek bennünket a fejünk felett uralkodót játszó politikusaink. Hol a nemzetegyesítő vallásháború, hol a kommunizmus miatt utáltuk épp egymást – na meg mindenki mást is, pedig mindig voltak és lesznek közös célok. Mégis ki akar egy kórház leomló plafonja alatt elhalálozni? Ki ne akarna a gyerekének nálánál szebb jövőt, jobb életet, fényesebb karriert?

Minden probléma, ami ellenzéki oldalon is felmerülhet, probléma fideszes oldalon is, csupán a megoldásokat keresik másutt. A hatalom azonban mindent megtesz azért, hogy a két tábor sose kerüljön egy asztalhoz, ha mégis, abból inkább botrányos hangoskodás, hajtépés, semmint konstruktív vita kerekedjen. Abból még kompromisszum születhetne, rájönnénk, hogy olyannyira mégsem különbözünk el egymástól. Éppen ezért a lehető legtávolabb kell űzni egymástól a feleket, lehetőleg olyan messzire, ahonnan már ki sem vehető a másik emberi mivolta, hogy amikor majd lendül a gumibot, emberi és polgári jogok csorbulnak, akkor bármelyik és mindkét fél elégedetten bólogasson: megérdemelték, úgy kellett nekik.

A Fidesz magyarokat mélyen megosztó, magyar és magyar közé éket verő politikája nem csak a párbeszéd ellehetetlenülése, sokkal inkább egy mára nagyon is elképzelhető nemzetszakadás miatt fenyegető.

Magyar Péter nemzetegyesítő céljai nemesek ugyan, de 16 év sok volt ahhoz, hogy 2026-ig fideszes szavazók millióit meg lehessen győzni arról, hogy nem veszejtődik el az ország, ha annak miniszterelnökét nem Orbán Viktornak hívják. És fordítva! Bárhogyan is alakul a következő országgyűlési választás, annak eredményével a fél ország nem lesz kibékülve, mi több, el sem fogják azt fogadni.

Ekkor fog majd beérni igazán a Fidesz és a NER magyarokat egymás torkának ugrasztó, gyűlöletkeltő, alternatív valóságokat teremtő politikája. Amikor a legultrább nemzeti érzeletű románnál is jobban meg fogja vetni-gyűlölni egymást és a másikat a magyar. Pedig a mélyen mind szeretjük a palacsintával lefojtott gulyáslevest. Csak egy asztalhoz kellene üli, hogy erre rájöjjünk.

Szerző: Bódi Dániel